Az európai gazdaság immár ötödik éve élénkül, és a fellendülés mostanra valamennyi uniós tagállamban érzékelhetővé vált – optimista (jövö)képet fest az Európai Bizottság.

A tendencia a várakozások szerint idén és jövőre is nagyjából változatlan ütemben fog folytatódni – olvasható az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében. Az előrejelzés szerint az EU egészét tekintve a GDP-növekedés előreláthatólag mindkét évben stabilan 1,9 százalék körül marad. Az euróövezet GDP-je 2017-ben 1,7 százalékkal, 2018-ban pedig 1,8 százalékkal fog emelkedni az előrejelzés szerint.
Az elmúlt években a növekedés fő hajtóerejének számító magánfogyasztás 2016-ban tíz éve nem tapasztalt ütemben bővült, idén azonban némi lassulásra lehet számítani, mivel az infláció részben ellensúlyozza a háztartások vásárlóerejének javulását. Jövőre az infláció mérséklődése várható, így a lakossági fogyasztás ismét enyhe növekedésnek indulhat.

2017-ben és 2018-ban mind a GDP-arányos költségvetési hiány, mind a GDP-arányos bruttó államadósság tekintetében csökkenésre van kilátás, az euróövezetben és az EU egészében egyaránt. A gazdasági kilátások továbbra is meglehetősen bizonytalanok. Összességében a kockázatok a téli helyzethez képest kiegyensúlyozottabbak, de még mindig lefelé mutatnak. A külső kockázatok egyebek mellett az Egyesült Államok jövőbeli gazdaság- és kereskedelempolitikájával, valamint a tágabb geopolitikai feszültségekkel állnak összefüggésben. A kínai gazdasági kiigazítás, az európai bankszektor állapota, továbbá az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről folytatandó közelgő tárgyalások ugyancsak lehetséges lefelé mutató kockázatnak minősülnek az előrejelzésben.

Magyarországon 2016-ban 2,0 százalékra lassult a gazdasági növekedés, de az előrejelzés szerint a lakossági fogyasztásnak és az újra növekvő beruházási tevékenységnek köszönhetően ismét felgyorsul (2017: 3,6 százalék, 2018: 3,5 százalék). A munkanélküliség tovább fog csökkeni (2017: 4,1 százalék, 2018: 3,9 százalék), a bruttó államadósság szintje szintén tovább csökken (2017: 72,6 százalék, 2018: 71,2 százalék), az infláció pedig felgyorsul (2017: 2,9 százalék, 2018: 3,2 százalék) a bizottság előrejelzése szerint.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható.