Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a zártkerti revitalizációs programot, 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 millió forintos támogatással – mondta V. Németh Zsolt.

A program sikeres, az előző két évhez hasonlóan az idei évben is nagy érdeklődés volt az önkormányzatok részéről a zártkerti szőlők és gyümölcsösök megújítása iránt, a 38 pályázóból 34-et részesítettek egyenként 6-10 millió forintos támogatásban – mondta V. Német Zsolt, a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 2017. évi zártkerti revitalizációs program pályázatának eredményéről tartott sajtótájékoztatót követően telefonon az MTI-nek.

A program első két évében 50 településen 477 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések, ennek során az önkormányzatok az osztatlan közös tulajdonban lévő gondozatlan földrészleteket felvásárolták, összevonták. A tájfajtákat megőrizve ötvenezer facsemetét, szőlőtövet ültettek el és 80 hektár terület újult meg.

Az idén a legtöbb pályázat Zala és Vas megyékből érkezett. A nyertes önkormányzatok a szerződéskötést követően, támogatási előleg igénybevételével már az idén elkezdhetik értékteremtő, tájfenntartó és génmegőrző munkájukat, így olyan fajták maradnak meg, mint a tüskés körte, cigányalma, csörgőalma vagy az aszalókörte.

Kitért arra, hogy az ország 69 településéről összegzik majd a mintaprogram tapasztalatait, és ennek alapján új, önálló programot dolgoznak ki, amelynek elindítására 2 milliárd forint hazai forrású keretösszeg áll majd rendelkezésre, és várhatóan 2017 év végéig meghirdetik. (MTI)