Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt., a vállalat 30 millió forinttal támogatja a programot.

A kormány felelős a vidéken élőkért és számukra megélhetést szeretnének biztosítani – közölte Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten az aláírási ceremónián.

Nagy István kiemelte: hosszú távú cél, hogy mintegy 50 ezer ember átkerüljön a közmunkaprogramból az agráriumba.

A miniszter jelentős lépésnek tartja a megállapodást, hiszen az 1980-as években 500-550 hektáron termesztettek Magyarországon komlót, ami 2011-re öt hektárra csökkent. A miniszter szerint a Heineken Hungária Zrt. jó nyomon járt, amikor felismerte, hogy ha az országban akar termelni és értékesíteni, akkor magyar alapanyagokat használ fel. Kiválónak nevezte a magyar árpára vonatkozó együttműködést, amelynek köszönhetően a Soproni sör mostanra száz százalék magyar árpából készül - tette hozzá.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy a Heineken támogatásával megvalósuló komlóültetvény szorosan kapcsolódik a segélyszervezet Somogy megyei kastélyosdombói modellprogramjához.

A Barcsi kistérségben immár nyolc éve zajló nagyszabású szociális projekt hátrányos helyzetű családoknak kínál kiutat a szegénységből. A támogatásnak köszönhetően a segélyszervezet egy hektáron kezdheti meg a komló termesztését, amelynek gondozásával és szüretelésével a háztartások munkalehetőséghez jutnak - tette hozzá.

José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a Heinekennél kiemelt ügyként kezelik a magyar beszállítókat és arra törekednek, hogy söreiket főleg helyi alapanyagokból készítsék és hozzájáruljanak a helyi gazdaságok fejlődéséhez. Utóbbiaknak a program tervezhető jövőt jelent, míg a vállalat olyan hazai komlóhoz jut, amely őrzi a magyar termőföld értékeit.

Kitért arra is, hogy 2017-től a Soproni sört 100 százalék magyar árpából főzik, ezzel támogatva több mint 100 magyar gazdát. Idén pedig a Soproni radlerekhez használt meggy és bodza is magyar.

Az eseményen kiadott sajtóközlemény szerint a cég vállalja, hogy a megtermelt komlót piaci áron felvásárolja, ezzel biztosítva a fenntartható működés és hátrányos helyzetű családok biztos megélhetését. Az első palántákat várhatóan ősszel ültetik Kastélyosdombón. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja