A vállalkozók versenyképességének növelésében jelentős szerepet játszhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – jelentette ki Varga Mihály a NAV vezetői értekezleten, amelyen bemutatta Sors Lászlót, az adóhivatal új vezetőjét.

A pénzügyminiszter leszögezte, a NAV amellett, hogy 2021-re papírmentes hivatallá válik, a hozzá beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, ezzel felére csökken az adóadminisztráció.

A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd – jelentette ki a tárcavezető. A NAV tavaly óta mentesíti a magánszemélyeket az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Idén már az egyik legnagyobb adófajtáról, a jövedéki adóról szóló bevallás tervezetét is a NAV készíti, 2021-re pedig a vállalkozásoknak csak ellenőrizniük kell az adóhivatal által kiajánlott bevallásokat.

Egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül – elsőként a magyar közigazgatás történetében – teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV.

Varga Mihály kiemelte, hogy továbbra is az az alapelv az adózásban, hogy senki nem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól. Az ellenőrzés során azonban differenciálni kell – tette hozzá. Az adórés (az eltitkolt adó) fele ugyanis nem szándékos adóeltitkolásból ered. Ezért míg a hibázó, tévesztő adózókat segíteni, támogatni kell, addig az adócsalókkal szemben szigorúan kell fellépni.

A Pénzügyminiszter a vezetői értekezleten beszélt arról is, hogy a következő több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban, és az étel-italautomaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget meg fog adni az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak annak érdekében, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.

Annak ellenére, hogy a költségvetési bevételek 94 százaléka a NAV-on keresztül érkezik az államkasszába, az elmúlt években az adóhivatal szemlélete megváltozott: az ügyfélcentrikus, szolgáltató hozzáállás vált dominánssá – emlékeztetett a tárcavezető. A NAV olyan területekbe építette be az adózók segítésének és kiszolgálásának elvét, amelyeknél ez korábban elképzelhetetlennek tűnt: az ellenőrzési, valamint a végrehajtási területen, sőt még a vámügyintézés során is érezhető az ügyfélbarát szemlélet. (Pénzügyminisztérium)

Egyszerűbb adóügyeket hozhat a jövő év

A közteherviselés egyszerűsítésében próbál nagyobb lépéseket megtenni a szaktárca az adószabályok jövő évi átfogó módosításával, ami kedden kerül az Országgyűlés elé – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára a Magyar Időknek. Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adózásban nemcsak az egyes adókulcsok csökkentése vagy az adóhivatal munkájának színvonala számít, hanem az is, hogy könnyen és rövid idő alatt vagy éppen nehézkesen és hosszadalmas munkával lehet eleget tenni az adóügyi adminisztrációnak. Az utóbbi években több nagy adócsökkentés is volt, most az egyszerűsítés, egységesítés ügyében is újabb érdemi lépéseket kell tenni. Kitért arra, hogy a mostani adócsomagot ősszel újabb követi, és a munkába minél több szakmabelit szeretnének bevonni.

Az eljárási, adminisztrációs szabályok összetett módosítása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a következő év ne hozna adócsökkentést. „A korábbi években jó néhány közteher-mérséklési program vette kezdetét, ezek közül több jövőre is folytatódhat” – mondta, ezek között említve a két gyermeket nevelő szülők adókedvezményének növelését, a szociális hozzájárulási adó mérséklését. Megemlítette azt is, hogy a nyugdíjas munkavállalók után fizetendő bizonyos közterheket is eltörölhetik. (MTI)

A képen Varga Mihály és Sors László (fotó: Pénzügyminisztérium)