A Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) jegyzése a legfrissebb adatok szerint 1795 milliárd forintot tesz ki, az eddigi jegyzési adatok azt vetítik előre, hogy a MÁP+ képes lehet az újonnan keletkező jövedelmeket is a megtakarítások felé terelni, és a lakosságnál lévő készpénzállományt is csökkentheti – mondta Gion Gábor.

A Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: „Az, hogy a magyar emberek ilyen nagy mennyiségben vásárolják a MÁP+-t, azt jelenti, hogy bizalommal vannak az ország jövője iránt. Befektetnek a saját hazájukba.”

Kitért arra, hogy a lakossági állampapíroknak köszönhetően tavaly év végére az államadósság devizaaránya a 2010. évi ötvenkét százalékról húsz százalékra csökkent, így jelentősen mérséklődött az ország külső sérülékenysége.

Úgy vélte, a MÁP+ magas jegyzési adatai mögött a folyamatosan javuló pénzügyi tudatosságnak is szerepe lehet, hiszen nem elég a kedvező konstrukciót kialakítani, kell az is, hogy az érintettek ezt felismerjék, amelyhez szükségesek az alapvető pénzügyi ismeretek is.

Az államtitkár nemzetgazdasági érdeknek nevezte a készpénzállomány csökkentését. A gazdasági szereplők több mint hatezer milliárd forint készpénzt tartanak, ami a GDP tizennégy százalékát teszi ki. Ez nemzetközi és régiós összehasonlításban is kiemelkedően magas, az Európai Unióban nálunk van az ötödik legmagasabb készpénzállomány – mondta, és jelezte, hogy a pénzügyi kormányzat több kampányt indít a készpénzmentes fizetések népszerűsítésére. Gion Gábor elmondta, hogy ősztől több száz iskola kapcsolódik például a tavaly debütált Készpénzkímélő Iskolák Programhoz.

(Forrás: MTI/PM)