Nem bírságolják meg az első ellenőrzésnél a cégeket a megelőzési törvény hatályba lépése után Romániában. A haladék 90 nap.

Ha az ellenőrök által tapasztalt rendellenességek nem súlyosak, 90 nap áll rendelkezésre, hogy orvosolják a felmerülő gondokat.

Ezt Ilan Laufer üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter jelentett be kedden – írja a Krónika.

Az ellenőrök 90 nap után visszatérnek, és ha akkor sincs minden rendben, bírságolhatnak. A szenátus által már elfogadott, jelenleg a képviselőház – mint döntéshozó testület – előtt levő jogszabály több mint 500 kihágás esetében tiltja meg az azonnali bírságolást.

Ilan Laufer szerint a megelőzési törvény éppen a kis és középvállalkozásokat célozza meg, azon belül is azokat, amelyeknek 2–6 alkalmazottjuk van, és nincs jogi osztályuk, amelyik egyenrangú félként tudna tárgyalni a céghez érkező ellenőrökkel.

A tárcavezető közlése szerint a jogszabály kidolgozásában 14 minisztérium vett részt.