Az Európai Bizottság március 1-jén konzultációt indít a lobbisták nyilvántartásról.

Március 1-jén az Európai Bizottság 12 hetes nyilvános konzultációt indít, amelynek célja, hogy véleményeket gyűjtsön az uniós intézmények munkáját befolyásolni kívánó érdekképviselők nyilvántartásának jelenlegi rendszeréről, valamint ennek az Európai Parlamentre, az Európai Unió Tanácsára, továbbá a Bizottságra is kiterjedő kötelező érdekképviseleti nyilvántartási rendszerré való továbbfejlesztéséről.

A bizottság két részből álló konzultációt dolgozott ki, amelynek első része nem kívánja meg a jelenlegi átláthatósági nyilvántartás részletes ismeretét, és a laikusok számára is lehetővé teszi az elvi, illetve az alkalmazási körrel kapcsolatos kérdésekre való válaszadást, míg a második szakaszban a jelenlegi rendszer gyakorlati működése kapcsán kíváncsiak a rendszert használók véleményére. A konzultációs anyag az EU valamennyi nyelvén hozzáférhető. A konzultáció május 24-ig tart.

A bizottság belső reformjainak köszönhetően jelentősen megugrott az átláthatósági nyilvántartásban szereplő bejegyzések száma: a jelenlegi átláthatósági nyilvántartás a március 1-jei állás szerint 9286 bejegyzést tartalmaz. 2014. október 31-én, a bizottság hivatalba lépését és az általa végrehajtott belső reformsorozatot megelőzően ez a szám 7020 volt.

A nyilvános konzultáció eredményei beépülnek majd a bizottság által az év későbbi szakaszában előterjesztendő javaslatba.

Háttér

A 2014 novemberében bevezetett átláthatósági kezdeményezéssel összhangban az érdekképviselők és a biztosok, kabinetjeik, valamint az Európai Bizottság főigazgatói közötti valamennyi találkozót a megrendezésétől számított két héten belül nyilvánosságra kell hozni.

A bizottság tevékenységének első évében több mint 6000 találkozóról (a biztosok és kabinetek esetében körülbelül 5500, a főigazgatók esetében 600 találkozóról) tájékoztatta a nyilvánosságot. Az új rendszer bevezetése gyakorlatilag kötelezővé tette az átláthatósági nyilvántartásba történő regisztrációt mindenki számára, aki az EU legmagasabb szintű döntéshozóival és hivatalnokaival kíván találkozni.

Juncker elnök politikai iránymutatása és a bizottság 2016. évi munkaprogramja is előirányozza, hogy a Bizottság javaslatot tegyen egy valamennyi uniós intézményre kiterjedő és kötelező, új átláthatósági nyilvántartásra. A bizottság azt vallja, hogy a polgároknak jogukban áll tudni, kik próbálnak befolyást gyakorolni az Európai Parlamentre, az Európai Tanácsra és az Európai Bizottságra a jogalkotási folyamat során.

A 2015 májusában előterjesztett minőségi jogalkotási programban a bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy a nyilvános ellenőrzés és a visszajelzések előmozdítása céljából nyitottabbá tegye a szakpolitikai döntéshozatal folyamatát. Létrejöttek az új visszajelzési mechanizmusok, amelyek lehetőséget biztosítanak az érdekelt felek számára az ütemtervek és előzetes hatásvizsgálatokalapján való visszajelzésre már a kezdeményezések kidolgozásának legkorábbi szakaszában, illetve miután a bizottság elfogadja a javaslatokat, annak érdekében, hogy hozzájáruljanak az Európai Parlamentben és a Tanácsban zajló jogalkotási folyamathoz.

Olyan eszközök is léteznek, amelyek segítségével az érdekeltek a REFIT program keretében észrevételeket tehetnek a meglévő jogszabályokkal kapcsolatban. Már működik az Enyhítsünk a terheken – Ossza meg velünk véleményét! elnevezésű honlap, amely lehetővé teszi a polgárok számára, hogy visszajelzést adjanak a meglévő uniós jogszabályokról – olvasható a bizottság közleményében.