2017. október 22. vasárnap, 09:30
Szlovákia, Nagy-Britannia, foglalkoztatás, agyelszívás
Hazacsábítaná a felsőoktatási tanulmányaikat követően Nagy-Britanniába távozott szlovák állampolgárokat a pozsonyi kormányzat. A becslések szerint 100 ezer szlovák állampolgárról van szó.

A projekt megvalósítását a Szlovák Beruházás- és Kereskedelem-fejlesztési Ügynökség (SARIO) kapta feladatául, de több minisztérium és vállalt is részt vesz benne – írja a hirek.sk.

A kampány egy konkrét célcsoportra, az Egyesült Királyságban élő legalább alapszintű felsőoktatási végzettséggel és angol nyelvtudással vagy adott esetben más idegennyelv-ismerettel rendelkező szlovák állampolgárokra irányul majd.

A kezdeményezés javaslata a Szolidaritási és Fejlesztési Tanács (RSaR) júniusi ülésén született meg, amely a hazai szakképzett munkaerő hiányának kérdésével foglalkozott.

Michal Páleník, a Foglalkoztatottsági Intézet (IZ) igazgatója szerint amennyiben a rendszer megfelelően lesz kalibrálva és megoldódik a külföldön elsajátított készségek, a különféle szakmai képesítést és az idegen nyelv ismeretét igazoló oklevelek a hazai oktatásügyi rendszer általi elismerésének kérdése, akkor a törekvés pozitív hatással lehet a gazdaságra nézve.

Nem egyedülálló projektről van szó. Egy hasonló immár 3 esztendeje az oktatásügyi tárca égisze alatt működik, ám az csak a tudományos és más egyéb szakemberekre koncentrál. A programnak köszönhetően eddig 11 álláshelyet sikerült betölteni.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja