Az Erasmus+ program résztvevőinek vonzóbbak a karrierlehetőségeik, a programban részt vevő egyetemek pedig jobb helyzetben vannak ahhoz, hogy megfeleljenek a munkaerőpiaci igényeknek.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa erről az oktatási program hatását mérő jelentés bemutatásakor beszélt. Elmondta, az Erasmus+ program lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy helyt álljanak a modern munkaerőpiacon és a mindinkább összetett társadalomban.

A jelentés szerint az Erasmus+ segíti a diákokat abban, hogy megtalálják a kívánt életpályát és gyorsabban állást találjanak. Külföldi tapasztalataiknak köszönhetően meg tudják változtatni tanulmányaikat, hogy azok jobban illeszkedjenek törekvéseikhez, legtöbbjük a diplomaszerzéstől számított három hónapon belül elhelyezkedett.

Mint írták, az együttműködési projektek a részt vevő egyetemek többségét felkészítette a digitális átalakulásra. Az új technológiák, valamint az innovatív oktatási és tanulási módszerek alkalmazása hozzájárult az egyetemek nemzetközi együttműködési és innovációs kapacitásának erősítéséhez. A részt vevő egyetemek nyitottabbak arra, hogy a vállalati szféra munkatársait is bevonják az óráikba.

2014 és 2018 között több mint 2 millió felsőoktatásban részt vevő diák és oktató tanult, gyakornokoskodott, illetve tanított külföldön az Erasmus+ program keretében. Ugyanezen időszakban mintegy ezer felsőoktatási intézmény közötti Erasmus+ stratégiai partnerség, valamint 93, egyetemek és vállalkozások közötti tudásfejlesztési szövetség részesült uniós finanszírozásban.

(Forrás: MTI)