Az egyik hazai idegenforgalmi szervezet azt javasolja, hogy csak olyan vállalkozás hirdethessen a szállásközvetítő oldalakon, így az Airbnb-n vagy a Booking.com-on, amely igazoltan bejelentette az önkormányzatnak apartmanjait.

A Magyar Apartmankiadók Egyesülete már eljuttatta a Magyar Turisztikai Ügynökségnek részletes javaslatcsomagját – írja a Magyar Nemzet. Ebben az is szerepel, hogy a szállásközvetítő oldalakat kellene kötelezni az idegenforgalmi adó beszedésére is, az így hasznosított apartmanok üzemeltetőjének elérhetőségét pedig úgy kellene feltüntetni, hogy a társasház lakói közvetlenül és gyorsan fordulhassanak hozzá probléma esetén.

A szervezet azt is felvetette, hogy ilyen házakban a folyosón ki kellene függeszteni a csendre intő piktogramokat, valamint több nyelven a házirend rövidített változatát. (MTI)