A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) aránytalannak tartja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjak emelését, és jelezte, hogy a plusz költség nem építhető be a fuvardíjakba.

A szakmai szervezet tagjai körében végzett felmérés szerint a 3200 megkérdezett fele 10-50 százalék közötti, egynegyede ennél magasabb, akár 100 százalék feletti díjemelkedésről számolt be.

Míg 2010-ben egy nyerges vontató éves kgfb-díja 250 ezer forint körül volt, a jelenlegi díj – kármentesség esetén – 400-600 ezer forint között alakul, de kárelőzmény nélküli új belépőnek már 800 ezer forint a vontatóra adott legkedvezőbb tarifa. 

Az érdekképviseletnél jelentkezett olyan vállalkozás, amelynek egy nemrég beszerzett nyerges vontatójára a legkedvezőbb új ajánlat 700 ezer forint volt, a korábbi 350-380 ezer forintos díjhoz képest, de az ajánlatok között volt 14 és 25 millió forintos kgfb-díj is.

A félpótkocsiknál sem jobb a helyzet: a 2010-es 6 ezer forintos kötelező biztosítási díjakhoz képest ma a díjak 90 000-300 000 forint között mozognak.

Az MTI által megkérdezett biztosítási piaci szereplők a kgfb drágulását alapvetően azzal magyarázták, hogy egyre több a külföldön okozott kár, amelyek után az ottani költségek szerint kell téríteniük a magyar biztosítóknak. Az átlagos kárérték a fuvarozók körében 1 millió forint.

A NiT Hungary felmérésében szereplő cégek háromnegyede 1-5 járművet üzemeltető kisvállalkozás, ezek egynegyede okozott kárt idén.

A pótkocsik kgfb-díjának emelését pedig azzal indokolták a piaci szereplők, hogy a német legfelsőbb bíróság ítélete szerint ha egy járműszerelvény kárt okoz, akkor annak felét a vontató, míg a másik felét a pótkocsi biztosítójának kell állnia.