Harmadik helyezést ért el a Greenergizer nevű magyar startup áramfogyasztást csökkentő innovációjával a közép-európai országoknak meghirdetett varsói KIC InnoEnergy versenyen, amely a fenntartható energiaellátást helyezte a középpontba.

 A Greenergy 3 ezer eurós díjat nyert és lehetőséget arra, hogy 150 ezer euró értékben erőforrásokat vegyen igénybe a KIC InnoEnergy Highway nevű inkubációs programban annak érdekében, hogy a vállalkozás eljusson „az első vevőig” – mondta az MTI-nek Dervalics Ákos, a magyar résztvevőket felkészítő Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. innovációs szolgáltatások vezetője.

A Greenergizer kereskedelmi egységek áramfogyasztását, villanyszámláját képes legalább 10 százalékkal csökkenteni egy saját fejlesztésű megoldással. A fejlesztés szabályozza az áruházakban található hűtők, légkondicionáló berendezések teljesítményét és akkor vásárol áramot, amikor annak kedvezőbb a tarifája az áramtőzsdén – fejtette ki Dervalics Ákos.

A versenyen 13 országból több mint 100 vállalkozás indult, ezt szűkítették 14 csapatra, akik közül a felkészítés után 10-en vettek részt a döntőben. Az elődöntőt Magyarországon júniusban tartották, és a Greenergizer mellett a Leap nevű csapat is bejutott a döntőbe, amely egy szupergyors, 15 perces programmal működő mosógépet fejlesztett – mondta. (MTI)