Júniusi történelmi csúcsa után júliusban még tovább emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint ezen belül az üzleti várakozások ugyancsak minden korábbinál optimistábbak lettek, a fogyasztóiak viszont – bár továbbra is nagyon kedvezőek – idei mélypontjukra estek.

Az üzleti szférán belül júliusban az ipari és az építőipari bizalmi index egyaránt új történelmi csúcsára jutott, a szolgáltatói is kedvezőbb lett, egyedül a kereskedelmi várakozások romlottak kissé.

Az iparban javult az elmúlt és a következő időszakra várt termelés, valamint a rendelésállományok – különösen az exportrendelések– megítélése. A készleteket viszont a júniusinál kissé magasabbnak érezték a válaszolók. Az építőiparon belül a mélyépítő cégek kilátásai kissé romlottak, a magasépítőké javultak (júniusban fordított volt a helyzet). Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség kissé csökkent, de így is nagyon erős. A rendelésállomány értékelése nem változott, a megkötött szerződésekkel biztosított termelési periódus átlagos hossza júliusában 7,8 hónap volt, minden korábbinál hosszabb.

A kereskedelmi bizalmi index – a júniusi jelentős emelkedés után – júliusban enyhén, de negatívan korrigált, s ezzel bennmaradt az elmúlt 4,5 évet jellemző viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése egyaránt hibahatáron belül változott, a rendeléseké viszont kissé romlott.

A szolgáltatói bizalmi index június után júliusban is nőtt, de még nem érte el a negyedévvel ezelőtti csúcsát. Javult az általános üzletmenet, az előző és a következő negyedévi várható forgalom megítélése. Az átlagos kapacitáskihasználás változatlanul nagyon magas, 90 százalék feletti (az iparban 86 százalék).

A foglalkoztatási hajlandóság a szolgáltató szektor kivételével minden ágazatban erősödött. A lakosság munkanélküliségtől való félelme júniusban volt minden idők legalacsonyabb szintjén, ehhez képest júliusban némi romlás következett be.  A termelés növelésének fő akadálya minden ágazatban a munkaerőhiány, az iparban a szakképzett munkaerő hiánya a válaszadók felének jelentett növekedési korlátot.

Az áremelési törekvés jellemzően a júniusival ellentétesen alakult, az iparban és a szolgáltató cégek körében erőteljesebb lett, az építőiparban visszafogottabb, s kissé gyengült a fogyasztók inflációs várakozása. A kereskedelemben viszont tovább nőtt az áremelést tervezők aránya. Miután az elmúlt két hónap folyamán a magyar gazdaság perspektívájáról alkotott vélemény összességében minden ágazatban és a fogyasztók körében is rosszabb lett, júliusban ez a folyamat az ipar kivételével folytatódott.

A GKI fogyasztói bizalmi index júliusban idei mélypontjára került, de továbbra is optimizmust tükröz. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és jövőbeli megtakarítási képességét is rosszabbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt.