Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését.

– A kormány továbbra is elkötelezett a 2010-ben megfogalmazott kereskedelempolitikai akcióterv végrehajtása mellett. Eltökélt szándékunk egy olyan, egészségesebb szerkezetű intézkedéscsomagot javasolni az Országgyűlésnek, amely a munkavállalók védelmére és a fogyasztók érdekeire fókuszáló hazai kereskedelmi szektor létrehozása felé hat – közölte Lázár János kancelláriaminiszter a Tesco áruházláncnál kialakult kollektív bérvitában sztrájkkészültséget hirdető Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ).

A Magyar Időkhöz eljutott miniszteri levél szerint az Orbán-kormány fontosnak tartja a bérfelzárkóztatás ügyének rendezését a kereskedelmi szektorban, és teljes mértékben egyetért a szakszervezetek azon felvetésével, hogy a létszámhiány problémájára mielőbb megoldást kell találni.

Lázár János szerint a kiskereskedelemben kialakult munkerőhiány miatti anomáliák megoldására két lehetséges út van. Egyrészt fontos a dolgozók bérének rendezése, másrészt a megfelelő számú munkaerő biztosítása érdekében szükséges a szektorban foglalkoztatottak színvonalas szakmai képzése, illetve átképzése.

Ennek megvalósításához és a további lépésekhez javaslatokat vár a kormány – derül ki a KDFSZ-nek küldött levélből.