Elérte a 70 százalékot a foglalkoztatás szintje Magyarország, miközben a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony. A 3,3 százalékos munkanélküliségi ráta azt jelenti, hogy az Európai Unióban Máltával holtversenyben a negyedik legkedvezőbb mutatóval rendelkezik hazánk.

A versenyszférában mintegy 85 ezres bővülés következett be egy év alatt, miközben a közfoglalkoztatottak száma közel 60 ezerrel csökkent. A foglalkoztatás bővülésével 4 millió 511 ezerre emelkedett a munkában állók száma, ilyen magas adatot még nem mért a KSH. A munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt, ami újabb rekordnak számít az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után.

A kedvező munkaerő-piaci folyamatokat tovább javíthatja a rugalmas foglalkoztatás támogatása, a képzések, átképzések erősítése és a munkaerő-közvetítés hatékonyabbá tétele a járási foglalkoztatási osztályokon. A kormány által Kelet-Magyarországon indított Munkaerő-piaci reformprogramban – amely a munkaügyi hivatalok átalakításával a még meglévő munkaerő-tartalékot hivatott célzottan a versenyszférába irányítani – már 25 ezer álláskeresőt közvetítettek ki sikeresen a versenyszférába.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, az európai uniós és magyarországi fejlesztések kapcsán folyó beruházásoknak jelentős munkaerő igénye van. Az ágazatok között a szolgáltatóiparban óriási az érdeklődés, jól teljesít a feldolgozóipar, az építőipar, ez mind azt jelzi, hogy szükség van a munkaerőre.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy sok ágazatban nincs megfelelően szakképzett munkaerő. Az állam és a munkaadók együttműködésében arra is gondolni kell, hogy megfelelő szakképzést tudjanak biztosítani a szakképzetlen munkaerő számára – tette hozzá.

Rámutatott arra is, hogy a férfiaknál magas a foglalkoztatási mutatószám, a nőknél még van tartalék, ezért számukra olyan környezetet kell teremteni, amely lehetővé teszi munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Példaként említette a családok támogatását, bölcsődék létesítését.

A kormány célja, hogy a munkanélküliség szintje három százalék alá kerüljön, a még szabad munkaerő-tartalékot aktivizálja, munkába állítsa. A kedvező munkaerőpiaci folyamatok tartósan fennmaradhatnak, amivel megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság Magyarországon.

(Forrás: Pénzügyminisztérium/MTI)