Márciusban az export euróban számolt értéke 4,9 százalékkal, az importé 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten, az exporttöbblet 54 millió euróval csökkent és 644 millió euró volt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Márciusban a kivitel értéke 9,673 milliárd euró, a behozatalé 9,029 milliárd euró volt. Első becslésében a KSH nagyobb, 677 millió euró márciusi aktívumot közölt, mert kisebb, 5,6 százalékos importnövekedéssel számolt.

Az idén január-márciusban a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1,853 milliárd eurót tett ki, 294 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban, az export 5,9, az import 7,6 százalékkal nőtt.

Az első negyedévben 3,096 milliárd forint aktívum a gépek szállítóeszközök forgalmából eredt annak ellenére, hogy az export 7,1 százalékos növekedését is meghaladta az import 7,7 százalékos emelkedése. Ezen belül a közúti járműexport 5 milliárd eurót és a tavalyi első negyedévet 13,2 százalékkal meghaladó exportja a 2,9 százalékos importnövekedés mellett 2,378 milliárd exporttöbbletet hozott. Az energiafejlesztő gépek forgalmából is egymilliárd euró többlet származott annak ellenére, hogy a kivitel 5,7 százalékkal csökkent az import viszont 3,2 százalékkal nőtt.

Az élelmiszerek külkereskedelméből csaknem 600 millió exporttöbblet keletkezett, amiből 400 millió a gabonakereskedelemnek, 120 millió az állati takarmányok forgalmából eredt.

A feldolgozott termékek külkereskedelme a 0,8 százalékos exportnövekedéssel szemben 5,3 százalékos import emelkedés következtében 771 millió euró deficitet termelt, azzal együtt is, hogy a gyógyszerforgalom 386 millió euró aktívummal zárta a negyedévet. Az importtöbblet a vas és acél, a színesfémek és az egyéb fémtermékek importszámlájából eredt, amely 985 millió euróval volt nagyobb az exportnál.

Az energiahordozók importtöbblete 1,186 milliárd eurót tett ki, miután a behozatal euróban számolva 18,2 százalékkal nőtt, változatlan áron számolva viszont csak 7,4 százalékkal nőtt.

(Forrás: MTI)