Jövő év végére megközelítheti az ezer kilométert a romániai autópálya-hálózat – számolták ki Cătălin Homor, az Országos Autópálya-és Közútépítő Vállalat igazgatójának nyilatkozatai alapján.

Jelenleg az országot 733 kilométernyi sztráda szeli át, igaz, ebben benne van a Nagyszeben és Szászváros közötti, tíz hónappal az átadás után lezárt és újjáépítésre ítélt 22 kilométeres szakasz is – írja a kronika.ro.

Ezt azonban az ígéretek szerint idén szeptemberben ismét átadják a forgalomnak. A 2017-es év végére pedig az illetékesek szerint további 260 kilométeren közlekedhetnek Romániában.

A Nagyszeben és Nagylak közötti sztráda utolsó száz kilométerét, a Lugos és Déva közötti szakaszt ígérik legnagyobb megvalósításként jövő év végére – itt a környezetvédelmi engedélyek miatt késett a beruházás, ugyanis számottevő medve- és denevérpopulációról is gondoskodni kell a sztráda mentén.

A dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát összekapcsoló, Szászsebes és Torda közötti, 70 kilométeresre tervezett sztrádából is átadhatnak majd 53 kilométert, és szintén 2017-ben kell befejezni a Marosvásárhely–Aranyosgyéres-szakaszt is, amelyhez a bejelentések értelmében idén szeptemberben látnak hozzá, a kivitelezésre pedig 12 hónap áll az autópálya-építők rendelkezésére.

Jó eséllyel elkészül az illetékesek szerint az észak-erdélyi autópálya egy másik szakasza, a Borsot Berettyószéplakkal összekötő 30 kilométer is, amelyet 50 százalékban már meg is épített a munkálatokkal eredetileg megbízott amerikai Bechtel vállalat.

Ígérik továbbá a Magyarnádast Nádasszentmihállyal összekötő, 16,8 kilométeres szakasz és a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométer elkészültét is, ahol a munkálatok már a végéhez közelednek.